XII. Kardok Ünnepe találkozó

Beszámoló a rendezvényről

2019.03.03. 17:13 anarion

 

10 csapat vett részt a találkozón összesen 49 fővel, valamint a 10 mesélő, akiknek ezúton is szeretnénk megköszönni a részvételt és a segítséget. Reméljük, hogy valamennyien jól érezték magukat, és élvezték ezt a 8 és fél órát, amíg elmerülhettek Ynev világában.
Az bizonyos, hogy a Shanice-hegység bércei között megbúvó m.a.g.u.s szentély szerzeteseinek volt mit jegyzetelniük pergamenjeikre, hiszen a játékosok által megszemélyesített kalandozók nem adták könnyen a bőrüket, és rendületlenül törtek előre céljuk felé. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a csapatok közül négy el is ért a kaland végkifeljeletéig, és több-kevesebb sikerrel teljesítették is azt, illetve kettő csapat közel jutott a befejezéshez.

Három csapatot díjaztunk.

A legjobb kalandmegoldó csapat díját az A.V.U Emberei kapta meg, akik a modul végére értek, és közben a legtöbb pontot sikerült összegyűjteniük. Azt azonban el kell mondani, hogy meglehetősen szoros volt a verseny ebben a kategóriában, mivel a legjobb három csapat alig 3-5 pontnyira volt egymástól.

A legjobb szerepjátékos csapat díját a Vándorló Főnix nevű formáció kapta meg, akik bár a kalandban lassan haladtak előre, azonban a karaktereiket annál nagyobb beleéléssel alakították.

A legjobb csapat díját az Old Boys kapta, akik bár a két kategória egyikében sem az élen végeztek, mégis mind a kettőben sikeresen helyt álltak, így mind a kettőben jól teljesítve kiérdemelték ezt az elismerést.

Kiosztásra került egy egyéni díj is, a legjobb szerepjátékos részére, amelyet a szervezők egyhangú véleménye alapján a Vándorló Főnix szellemi vezetője, Nagy Andor éremelt ki.

Itt egy pillanatra meg kell szakítanom a beszámolót.

Az egyik csapat, a Délvidékiek a játékidő kétharmadánál, nagyjából a kaland felénél feladták a játékot. Akkor hozzám csak annyi jutott el, hogy olyan nehézséggel szembesültek, hogy így kellett dönteniük. Ezt akkor nem értettem, hogy mi lehetett az a nagy nehézség a karakterek számára, mivel csupán annyi jutott el hozzám, hogy:

Spolier:

Visszafordultak a Kék Herceg fogadóban talált elf lánnyal.

Csak a találkozó végén, amikor a díjkiosztó már lezajlott, és beszéltem a kalandmesterükkel, Amunddal, akkor vált világossá a döntésük oka. A csapat tagjai valamennyien Élet és Rend jelleműek voltak, és úgy érezték a játékosok, hogy a saját szórakozásuk ellenére is, a karaktereik amellett döntenének, ahogy végül tettek, így hoztak egy morális döntést, amely számukra a játék befejezéséhez vezetett.

Spoiler:

Miután a fogadóban kiszabadították az elf lányt, a karaktereik számára fontos volt, hogy azt biztonságba is juttassák. Felvették a kapcsolatot a megbízóval, aki küldött is érte egy csapatot, azonban az csak egy nap múlva ért volna oda. Mivel a fogadóban lévő többi vendéggel pedig nem sikerült olyan kapcsolatot kialakítaniuk, hogy rájuk bízhatták volna, így úgy döntöttek, hogy dacára annak, hogy a küldetésük a másik elrabolt (tehát nem a megtalált) elf lányra szólt, ők kísérik vissza a lányt. Ezzel pedig számukra véget is ért a kaland.

A feniek alapján úgy érzem, hogy így utólag is megérdemelnek egy amolyan virtuális fair-play díjat, mivel lemondtak a saját szórakozásukról azért, hogy úgy cselekedjenek, ahogy adott élethelyzetben a karaktereik döntöttek volna.

A beszámolót folytatva, minden csapat időben megérkezett, így egy rövid köszöntő után 10 órakor kezdetét is vehette a játék. Bár a kalandmesterektől a pontozólapok 18 órakor begyűjtésre kerültek, még fél órát játszani lehetett az eredményhirdetésig, illetve voltak olyan csapatok, amelyek még az eredményhirdetést követően is játszottak.

A helyszínt biztosító LvL Up Esport Bár személyzete mindenben támogatta a rendezvény lebonyolítását, és ezúton is köszönetet szeretnénk nekik mondani, hogy folyamatosan biztosították a játékosok számára a különböző italokat és ropogtatni valót (még ha a forró csokoládét készítű berendezés meg is hibásodott közben).

Mindössze kettő dolog vetett árnyékot a találkozó lebonyolítására.

Az egyik, hogy sajnos az ilyen egynapos szerepjáték versenyek legnagyobb rákfenéjét, az asztaloknál ülő játékosokat körülvevő, a többi játékos csapat által generált háttérzajt mi sem tudtuk kiküszöbölni, de szerencsére a találkozókra járó csapatok ehhez a kis kellemetlenséghez már hozzászokhattak az évek során.
Pont ennek csökkentése érdekében fogadtunk csak tíz csapatot, így az asztalok között megfelelő távolságot tudtunk biztosítani. Az pedig szinte természetes, hogy egy-egy jelenet során, ahogy egyre feszültebbé válik a helyzet, gyakran a játékosok és a kalandmester hangja is megemelkedik, vagy egy-egy vidámabb jelentben felhangzik az asztal körül a nevetés, és ilyenkor általában  nem a körülöttük ülőkre gondolnak elsősorban.

A másik, amely néhány csapat számára kellemtlenséget okozott, az a melegétel szállításával kapcsolatos csúszás volt. Bár előre szólva lett az érintett vendéglátóipari egységnek, hogy úgy készüljön, hogy dél és három óra között közel hetven embert kell kiszolgálniuk, így is előfordult, hogy egy-egy csapatnak másfél, két órát kellett várnia a rendelésére. Tőlük ezúton is - bár az okok rajtunk kívül állók voltak - elnézést kérünk.

Nos, röviden ennyi lett volna a XII. Kardok Ünnepe szerepjáték találkozó történéseinek leírása. Reméljük, hogy akik itt voltak, ők jól érezték magukat, és visszatérnek hozzánk a következő találkozó alkalmával is, amelyről már kijelenthetjük, hogy biztosan megrendezésre kerül. Egyedül az időpontja kérdéses, hogy még 2019 őszén, vagy 2020 tavaszán kerül-e rá sor, mi azonban bízunk az őszi dátumban.

Mindenkinek aki ott volt, és azoknak is, akik legközelebb eljönnének csak annyit üzenünk, hogy reméljük, a XIII. Kardok Ünnepe szerepjáték találkozón (újra) találkozunk Szombathelyen. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kardokunnepe.blog.hu/api/trackback/id/tr2314665605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása