Baljós árnyak sötét vizek felett

A IX. Kardok Ünnepe találkozó kalandmodulja

2014.11.23. 07:54 anarion

 


Kezdetét veszi a Pyarron szerinti 3692. esztendő tavaszán,
a Tűz és Fény hónapjai harmadik, a „Lángok” havában.
Észak-Yneven a Riegoy-öböl partvidékén…

 

 A IX. Kardok Ünnepe találkozó 2009. november 21-22-én került megrendezésre Szombathelyen.

A Baljós árnyak sötét vizek felett története ott folytatódott, ahol a Mint szélben pergő falevelek abbamaradt. Akik játszották a történet előző részét, azok közvetlenül folytathatták is, egyébkén néhány hétnyi, javarészt utazással töltött nap telt el a két történet között.

A kaland fonalát a Riegoy-öböl partivdékének egyik gyöngyszeméhez, Dinishez közeledve, a Kék-Doardon bérceinek árnyékában veszik fel újra a játékosok. 

A Baljós árnyak sötét vizek felett korábban még nem került publikálásra.

kardos3.jpg

Tekintve, hogy folytatásról van szó, a szereplők ugyanazok, továbbá a Mint szélben pergő falevelekben szerzett információikat felhasználhatják ennek a történetnek a folyamán. Még régi ismerősök is felbukkannak. Azonban, hogy ez a találkozás kellemes vagy kellemetlen, illetve hogyan tudják kamatoztatni, az már a játékosoktól és a körülményektől függ.

A történetvezetésre (a Vérszín hold alatt és a Hó hull a holtakra modulokhoz hasonlóan) jellemző a sandbox stílus, tehát egy kidolgozott mikrovilágba kerülnek a játékosok, ahol minden érintettnek megvannak a maga tervei, szándékai, amelyeket a karakterek tevékenysége természetesen befolyásolhat. Emellett megadásra került egy fő idővonal, hogy a főbb események hol, mikor és miként történnének, történnek (ha a játékosok döntései miatt meg nem változnak). Emellett persze van néhány olyan fő fordulópont, amely rugalmasan igazodik a játékosokhoz, és segítheti őket a döntéseik meghozatalában. Az pedig, hogy ezek a döntések jók, vagy rosszak, már rajtuk múlik...

A szereplők a Tuan által kiadott Új Törvénykönyv szabályai szerint kerültek kidolgozásra, és az egész modul ennek rendszerére épül. A játékhoz nincs szükség egyetlen régebben kiadott m.a.g.u.s kiegészítőre sem, csupán erre a szabálykönyvre. A rendszerből következik, hogy a pszi jelentősége, és a pszi alkalmazók száma a világban jelentősen lecsökkent. A mágiához hasonló misztikus képesség lett, ami kiválasztott kevesek sajátja csupán.

 

>> Baljós árnyak sötét vizek felett - letöltés <<

 

A IX. Kardok Ünnepe találkozó az lfg.hu-n.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kardokunnepe.blog.hu/api/trackback/id/tr26922881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása