Mint szélben pergő falevelek

A VIII. Kardok Ünnepe találkozó kalandmodulja

2014.11.17. 15:39 anarion

 


Kezdetét veszi a Pyarron szerinti 3692. esztendő tavaszán,
Alborne második, az „Álmok” havában.

Észak-Yneven, a Dwyll Unió területén, Calmon dul szikes síkságán túl,
az Északi Szövetség egy katonai táborában…

 

A VIII. Kardok Ünnepe szerepjáték találkozó 2008. november 15-16-án került megrendezésre Szombathelyen.

A Mint szélben pergő falevelek története Psz. 3692-ben, Észak-Yneven, a XIV. zászlóháború első évében játszódik. A kaland  Calmon Dul szikes síkságán, a Vörös Hadurak egyik katonai táborában veszi kezdetét, ahonnan az Anublie-tóvidék ékkövébe, Alidarba, a Csodák Városába vezet a kalandozók útja.

Az már csak a sors különös fintora, hogy a történet helyszíne és időpontja megegyezik a Kalandozók Karneválja játéksorozat A lobogók árnyékában című moduljáéval, de szerencsére ezen kívül nemigen található közöttük egyezés.kardos2.jpg

A kaland egy trilógia középső része - persze az egyes részek külön is lejátszhatóak -, előzménye az Acél Sikolya, folytatása pedig a Baljós árnyak sötét vizek felett című kalandmodul.

A játékosok a Kardok Ünnepe találkozókon már megszokottak szerint, előre elkészített karaktereket,  ún.„Szereplőket” személyesítenek meg.

A Szereplők az Új Törvénykönyv szabályai szerint kerültek kidolgozásra, és az egész modul ennek rendszerére épül. Így a játékhoz nincs szükség egyetlen régebben kiadott kiegészítőre sem, csupán erre a szabálykönyvre. Az új rendszerből következik, hogy a pszi jelentősége, és a pszi alkalmazók száma a világban jelentősen lecsökkent. A mágiához hasonló misztikus képesség lett, ami kiválasztott kevesek sajátja csupán.

A találkozón tíz csapat vett részt, és így vagy úgy, de valamennyi csapatnak sikerült megbirkóznia a modul nehézségeivel.

 

>>Mint szélben pergő falevelek - letöltés<<

 

 

Néhány kép a találkozóról:

KMek.jpg.jpg

kalandozok1.jpg.jpg kalandozok2.jpg.jpg

kalandozok3.jpg.jpg

kalandozok4.jpg.jpgkalandozok5.jpg.jpgkalandozok6.jpg.jpgkalandozok7.jpg.jpgkalandozok8.jpg.jpgkalandozok9.jpg.jpgkalandozok10.jpg.jpg 

A teljes album megtekinthető itt.

A VIII. Kardok Ünnepe találkozó az lfg.hu-n. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kardokunnepe.blog.hu/api/trackback/id/tr826909551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.